Padlófűtés melegburkolathoz
Melegburkolatnak nevezzük az olyan padlókat, amelyek jobban tartják a hőt, felületük hasonló marad a szoba léghőmérsékletéhez, magyarul a nem jó hővezető burkolatok - laminált padló, szalagparketta, padlószőnyeg, vinyl padló, pvc padló - és így magasabb komfortérzettel járnak.
Lényegében minden ami nem kő, nem csempe, az melegburkolat.
A legfontosabb szempont, hogy a burkolat jól vezesse a hőt, ne szigeteljen, hiszen ha fűtést teszünk alá, akkor a hőt átvezetni szeretnénk, nem elzárni magunktól. Szóval ha fűteni akarjuk a padlót, akkor a hővezetőképesség a fontos.
Ebből a szempontból a legjobb hővezető a hidegburkolat, hiszen az alatt lévő fűtés nagyon jól tartja a hőt. Ezért a kő vagy kerámia jobb tulajdonságokkal is rendelkezik, mint a melegburkolatok, de költségesebb. Illetve ha nem fűtjük fel, akkor gyorsan kihűl, fűtési szezonon kívül tehát hűvösebb érzetű lesz. Hacsak nem akarjuk bizonyos helyiségek padlóját akár az év minden napján fűteni, ami az elektromos padlófűtési megoldásokkal gazdaságosan is megoldható. Havi néhány ezer forintért folyamatosan a meleg kövön sétálás élményét élhetjük át otthonunkban. Ezek olyan életminőséget javító élmények, amiket nehéz forintosítani. Sokan vannak úgy, hogy ha megérezték a padlófűtés komfortját, nincs visszaút a számukra.
A főbb, jelenleg használt melegburkolat típusok:
Vinyl padló - A vinyl padló padlófűtés nagyjából verhetetlen, mert a jelenleg használatos padlófajták közül ennek a legkisebb a hőellenállása. A vinyl ugyanúgy mesterségesen előállított, szervesanyag-alapú (polyvinyl) felület, mint rokonai, a PVC, vagy az eredetileg lenolajjal kevert parafából készülő linóleum. A vinyl (vagy vinil) a XXI. századi verziója a műanyag padlónak: könnyű, rugalmas, és gyakorlatilag bárhogy kinézhet, korlátlanul színezhető, testreszabható.
Ha elektromos padlófűtésben gondolkozik, mindenképpen kérje szakember tanácsát, hiszen ennél a burkolat típusnál sem mindegy milyen termék, milyen rétegrendben kerül beépítésre. Sokan tévesen a melegburkolathoz ajánlott fűtőszőnyegeket választják, hiszen ez tűnik a logikus megoldásnak, viszont ennél mindig árnyaltabb a választás, hiszen gondolnunk kell arra is, hogy a drága burkolatunk a jövőben véletlenül se menjen tönkre.
Parketta - A parketta nem a legjobb hővezető, de azért ez is szépen át tud melegedni, ha egy kicsit lassabban is. Minél vastagabb, annál inkább szigetel. A faanyag hő hatására tágul, ezért ezt be kell kalkulálni. Minél alacsonyabb a nedvességtartalma, annál kevésbé kitett a hőtágulásnak és a kiszáradásnak. Parkettás padlófűtéssel ne nagyon akarjunk trópusi meleget varázsolni a szobába, mert a kiszáradás rontja a parketta minőségét. Az újonnan vásárolt parketták esetében minden szükséges információ rendelkezésre áll a gyártónál illetve a forgalmazónál.
Laminált padló - A laminált padló alapanyaga apróra őrölt fa, tehát a tágulásra itt is oda kell figyelni, de a parkettánál kevésbé érzékeny megoldás.
PVC - A PVC padló azért ajánlható padlófűtéshez, mert magas az ellenállóképessége, jók a hőáteresztési mutatói, és könnyű telepíteni. Illetve eléggé szabadon konfigurálható, ellátható speciális kezelésű réteggekkel.
Padlószőnyeg - Szőnyeg padlófűtéshez? Igen, de csak szigorúan a szakemberek által javasolt fűtőelem beépítésével, és a rétegrend megtartása mellett. Például fűtőfólia fektetése közvetlen szőnyeg alá érintésvédelmileg veszélyes, soha nem ajánlott!.
Arra kell figyelni, hogy ne legyen túl vastag, mert a szőnyegek nem vezetik túl jól a hőt, de még jól használhatóak. A padlófűtéssel fűtött padlószőnyeg lassabban melegszik át, de jobban meg is tartja a hőt, és a meleg egységesen terjed szét benne. Összességében a kívánt hőfok elérése némileg energiaintenzívebb lehet, de a hőtartás miatt nem lesz sokkal magasabb az energiafogyasztás, mint az egyéb típusoknál. Aki szereti, annak akár a legkomfortosabb élményt tudja nyújtani.
A melegburkolatok alapvetően elég jól közelítenek a szobahőmérséklethez, így a fűtés működtetése nélkül is komfortosabb megoldást nyújtanak. Az, hogy mennyire hűlnek ki, az függ az aljzat (lefelé) szigeteltségétől, rétegrendjétől is.
A melegburkolat alatti elektromos fűtésrendszereknek már elég sokféle típusa van, de az egyik leglényegesebb különbség, hogy van amelyiket az aljzatbetonba telepítjük, illetve van amit meglévő betonfelületre vagy beágyazással vagy száraz beépítéssel hozzuk létre.
A betonba rögzített fűtéseknél egy hőtároló közeg kerül a padló és a fűtés közé, ezért nem közvetlenül a padlót fűtik ezek a berendezések. A réteg megtartja a hőt, ami tompítja azt a bizonyos elektromos fűtésekre jellemző jellegzetességet, hogy a fűtés “hullámzik”. Ugyanis a kellő hőfok elérése után a fűtés kapcsol és percek alatt visszahűl, majd visszakapcsol és percek alatt újra vissza is melegszik.
Elektromos padlófűtéshez használt szigetelés típusok:
Rugalmas habfólia, metalizált kasírozással - Ez a tükrös fóliával kasírozott Isofoam Alupet polifoam szigetelőlap kiválóan tükrözi és tartja a hőt, ezért a fűtött laminált parketta alatt, a beton és a beépített fűtőelem között kiválóan növeli a padlófűtés hatékonyságát. Természetesen laminált burkolatok esetén figyeljünk a forgalmazó által ajánlott alátét lemezek meglétéről is.
Dimat építőlemez - Rétegelt, extrudált polisztirén (XPS) lap, kiváló hőszigetelő, víztaszító, nagy nyomószilárdságú, elnyűhetetlen szigetelőlap, tetszőleges méretezéssel és többféle vastagságban beszerezhető.
Kiváló megoldás általánosságban aljzatszigetelés létrehozására, hatékonyságának növelésére, főként hidegburkolatok alatti fűtőszőnyeg beépítésnél óriási segítség, hiszen az alá nem tudunk puha xps, hőtükrös réteget betenni.
AquaStop XPS - Speciális, padlószigetelő XPS, párazáró fóliával, olyan helyiségekben ahol. laminált parketta alá kerül a fűtőelem beépítésre. Ez a termék egyben képes megoldani a vízzárást alulról, a laminált burkolat alá használatos alátét lemez meglétét, a hőtükör réteget, mely növeli a padlófűtés hatékonyságát.
Némi előkészülettel és a megfelelő szigetelési megoldással mindenfajta padlóhoz találhatunk optimális fűtési megoldást! Hallgass a szívedre, válaszd az otthonodba számodra legjobban illeszkedő, legkényelmesebb megoldást. A padlófűtés ugyanis láthatatlan lesz, csak a hőjével fogsz találkozni a telepítés után.. Fordulj nyugodtan szakembereinkhez, oszd meg velünk elképzeléseidet! Örömmel várjuk, hogy segíthessünk a komfortos és szép otthon kialakításában.