Infrafűtés: kényelem és hatékonyság a Nap erejével
Hogyan működik az infrafűtés?
Az infra fűtés lényege, hogy sugárzási elven működik, mint a Nap. Az infra fűtőtestek az infravörös, vagyis a látható fénynél alacsonyabb hullámhosszú sugárzást bocsájtanak ki. Ez azt jelenti, hogy nem a levegő a közvetítő közeg, tehát nem számít, hogy a szobában milyen hőmérsékletű a levegő, vagy hogy hogyan áramlik. A sugarak, ahogy elérnek bármilyen szilárd testet, elkezdik hevíteni azt. Az infrafűtés tehát nem a szobánk levegőjét hevíti, hanem rögtön a testünk belsejében érezzük a hőt, illetve a berendezési tárgyak veszik át azt először.
Az érzés teljesen hasonló a Nap melegéhez. Ha egy hűvös, de stabil, kevés légmozgással járó őszi-téli napon kilépünk a napfényre, a nap melegítő hatását direktben érezzük, és akár ingujjra is vetkőzünk a kerti munka vagy sportolás közben. De az árnyékos részeken a levegő hűvösét nem ellensúlyozza a besugárzó napfény, ezért ott érzésre sokkal hidegebb van.
Természetesen a levegő is felhevül idővel, ahogyan a melegedő tárgyaktól átveszi a hőt. A hagyományosabb elven működő fűtőtestek, például egy melegvizes radiátor úgy működnek, hogy a felületük felhevül, és ezt a meleget a körülöttük áramló hő átveszi. Ezért van a régi radiátoroknak olyan furcsa, hullámos szerkezete - hogy nagyobb felületen érintkezzenek a levegővel. Ez a fűtési elv tehát úgy működik, hogy hevíti a levegőt, ami körbevesz minket (a szakkifejezés erre a “konvekció”), és hagyományos értelemben ezt nevezzük fűtésnek, hiszen mindig a léghőmérséklet az, amit az időjárás-jelentések is tartalmaznak, és ami alapján a szobai termosztát működik.
De valójában, ahogy a napfényes téli nap példájánál is láttuk, a komfortérzetünk és az egészségünk nem a levegő hőmérsékletétől, hanem a saját testünk hőérzetétől függ. Az infrafűtés teljesen megfordítja a fűtés megszokott folyamatát, a “lényegre koncentrál”: a hőjét a testünkben, a csontjainkban érezzük először, nem a levegőt fűtjük vele.
Az, hogy az infrasugárzás nem hevíti a levegőt, azért is nagyon hasznos, mert ez azt jelenti, hogy az infrasugár hatóterét folyamatosan és egységesen hevíti a fűtőtest, függetlenül attól, hogy a helység mennyire jól szigetelt, hiszen a légmozgás nem érdekli őt. Ezért van az, hogy a modern infrafűtéseket ipari környezetben, rideg csarnokokban használták először: mindenképpen melegítik azt, aki a közelükben van, akkor is, ha az illető egy nyitott hangárajtó előterében álldolgál.
A levegő áramoltatása egyébként nem éppen hasznos velejárója a fűtési rendszereknek. A szellőztetés, a friss levegő természetesen fontos dolog, de a felesleges keringetés csak kavarja a port, a fűtött levegő áramlásából fakadó enyhe huzat pedig a lakás vagy iroda legváratlanabb pontjain okozhat furcsa diszkomfort-érzetet. Az infrával hevített térben nem áramoltatja a levegőt valamilyen fűtőtest körüli hőcsere. Azt pedig talán említeni sem kell, hogy egy olyan térben, amit infrafűtés melegít, lecsökken az esélye a penészképződésnek, hiszen a gomba nem bírja elviselni a folyamatos és direkt hősugárzást, mindegy, hogy mennyire huzatos vagy párás a felület, ahol megkapaszkodna...
Éppen ezért az infrafűtés előnye és megkülönböztető jellegzetessége, hogy gyorsan hat ott, ahová közvetlenül tud sugározni, tehát nagyon jól működik lokális fűtésre, viszont a levegő átmelegítésében nem hatékony, tehát (elvileg) egy többszintes családi ház átfűtését nem oldja meg olyan jól, mint például egy jó kályha. Egy ilyen házba lépve egy darabig azt érezhetjük, hogy a levegő hűvös, ám ez az infra fűtőtestek hatóterében tartózkodókat mit sem zavarja, mert őket napfényként melengeti a láthatatlan sugárzás. Idővel aztán a tárgyak hevülése miatt a levegőben is lassan szétterjed a meleg infrafűtéssel is, annak ellenére, hogy semmiféle konkrét “hevítés” nem történik, nincsen hőforrás, mint egy meleg vízcső vagy egy kályha. De az infrafűtés is képes ilyen felületi hevítésre, például az infra padlófűtések esetében.
A gyakorlatban kijelenthető, hogy többféle infra-, illetve elektromos fűtőtest kombinálásával tetszőleges fűtési kihívásnak meg lehet felelni, méghozzá gazdaságos módon. A modern fűtésrendszerek jó példát adnak arra, hogy lassan megdől egy évtizetes tabu: árammal fűteni a 2020-as években igenis lehetséges már költséghatékony módon is.
Az infrafűtések típusai - melyik mire jó?
Hosszú utat tett meg a technológiai fejlődés a régi infralámpák óta. Az infrasugárzás multifunkcionális megoldás, többféle célra és módon épített infra melegítő eszközökkel lehet hasznosítani. A fürdőtől a gyerekszobáig, a nappalitól a garázsig, mindenre van már jó megoldás.
Komfortos, kellemes fűtési opció. Lássuk, milyen kiszerelésekben élvezhetjük az áldásos, meleg sugarakat!
Infrapanel
Az infrapanel talán a legelterjedtebb infrafűtési megoldás, évtizedes múltra tekint vissza. A panelek anyaga egy komplex ötvözet, hagyományosan grafitmassza (a Dimat kínálatában megtalálható smart panelek esetében karbon-ezüst), amit kerámiaszemcsékkel borítanak elölről, és tömör, hőszigetelt alumíniummal hátulról, így csak a megfelelő irányban hevítenek.
A panelek jellemzően 350 és 540 watt teljesítményben kaphatók, és az előttük lévő teret kellemesen besugározzák direkt hővel. A kis teljesítmények miatt inkább kisebb helységek temperáló, kiegészítő fűtésére ajánljuk. Például fürdőszobák esetén.
Az infrapanel működése egyszerű, csak egy konnektor kell hozzá. Felszerelése nem bonyolultabb, mint egy tükör felhelyezése a falra, nincsen hangja, nem mozgatja a levegőt és egyenletes, kellemes melegérzetet sugároz magából.
Infrapanel Sötétsugárzó
Az infrapanelek speciális típusa, az infrafűtés egyik leginnovatívabb felhasználási módja a sötétsugárzó, ami egyre népszerűbb, de még nagy jövő előtt áll, és valószínűleg nagyon széles körben el fog terjedni.
Csarnokokban, ipari környezetben kezdték használni, de ez csak azért van, mert régebben nem volt túl esztétikus megoldás - ma már viszont nagyon is szép kivitelezésben kaphatók.
Egy ilyen sötétsugárzó hőhatása brutális erejű - nem véletlen, hogy a Dimat kínálatában lévő modellek kapacitása 1000 wattnál kezdődik - 110 fokos sugárzási szögben intenzíven fűtenek, ezért szokták hagyományosan a mennyezetre csatlakoztatva elhelyezni ezeket. A nagy teljesítmények miatt 2,2 méteres védő magassággal kell számolni, különben olyan leég a fejünk érzetünk lesz. Az új wifis modellek számos funkciót rejtenek: fűtőtestbe épített termosztát, távirányítóval való szabályozás kényelmesen, vagy applikációval távolról működtetés.
A Dimat óriási készlete akár egy hatalmas csarnok fűtését el tudja látni 24 órán belül ilyen fűtőtestekkel.
Mi NEM infrafűtés?
Meg kell említeni, hogy a közbeszédben az “infra” szó sajnos összekeveredett az elektromos fűtéssel, pedig, mint említettük, az infrasugárzást előállító készülékek teljesen máshogy működnek, mint például egy elektromos fűtőszál.
Különösen a padlófűtéseknél, és valamennyire a fűtőpanelek esetében is tapasztalható ez káosz.
Számos egészen kiváló, a feladatát tökéleteseb betöltő, gazdaságos, csendes és tiszta elektromos fűtési megoldás létezik, amelyek nem az infrasugárzás működési elvét követik! Ettől ezek még ugyanúgy korszerű és hatékony megoldások lehetnek. Minden az adott tér körülményeitől, a felhasználás módjától függ, ezért nem kell az infrához sem ragaszkodni, sem ódzkodni tőle - egyszerűen csak kérd ki a szakértőink tanácsát arról, hogy a te céljaidra milyen eszközt javasolnának!
Az alábbiakban röviden bemutatunk pár példát arra, hogy milyen eszközöket szokás összekeverni az “infra” fűtéssel, holott ezek nem azok, de ettől még kiválóan szolgálnak, hiszen a sugárzó hőhatás nem mindig optimális választás, néha igenis kell az a jó öreg konvekció!
Fűtőfilm
A fűtőfilm, vagy fűtőfólia a fűtőhálónál is vékonyabb, és talán még egyszerűbb padlófűtési megoldás.
Gyakran “infrafilmnek” vagy “infra fűtőfilmnek” is nevezik. Mivel itt padlófűtésről van szó, a fűtőfilm magát a padlót fogja hevíteni, hőátadás útján, felületfűtésként funkcionál. Tehát a fűtőfilm által telepített elektromos padlófűtés nem teljesen egyenértékű az infrafűtés kifejezéssel. Ezzel szemben például egy falra szerelt infra fűtőpanel a bútort, illetve a szobában tartózkodókat direktben melegíti. A fűtőfilm a padló temperálására és ezáltal a belső tér levegőjének fűtésére, illetve a komfortérzet számottevő növelésére szolgál.
Fűtőpanel
Az elektromos fűtésnek nem véletlenül lett szinte szinonímája a fűtőpanel. Az elmúlt 20 évben a fűtőpanelek diadalútja bizonyította be, hogy már elektromos árammal is lehet gazdaságosan és kényelmesen fűteni.
A fűtőpanelek falra szerelhető, vagy tartólábak segítségével mozgatható elektromos fűtőtestek. Technológiájuk nem azonos az infrapanelével, és végképp semmi közük sincsen az elavult, izzószálas, rácsos hősugárzókhoz.
Reméljük sikerült bemutatni az infrafűtés csodáját, és elmagyarázni a felhasználás módját. A Dimat blogján számos egyéb cikk segít abban, hogy optimális fűtésrendszert tervezz magadnak, mert ez ma már akár teljesen elektromos eszközökkel is megoldhatóvá vált! Az esztétikus és kellemes infratechnológiának minden otthonban vagy munkahelyen biztosan lehet szerepe, akár főfűtési, akár kiegészítő megoldásként.